A szavak ereje
Az észak-amerikai indiánok, a navajok, ősidők óta hisznek a pozitív gondolkodásban és beszédben. Úgy vélik, ha beszélünk valamiről, akkor azt működésbe lendítjük, legyen az jó vagy rossz. A rossz működtetése pedig egyenlő a rontással.
A navajo kultúrában a gondolatnak és a nyelvnek valóságformáló és eseményeket befolyásoló ereje van. Nagy hangsúlyt fektetnek a pozitív gondolkodásra. Egy navajo gyógyító szerint a hegyekben, ahol élnek, rengeteg pozitív gondolkodást segítő növény terem. Naponta lehet imádkozni a természetben, amitől jobban érzik magukat. Ha valaki megbetegszik, nem kezdik el neki ecsetelni az állapotát és azt, hogy akár meg is hallhat. A negatív szavakat egy kifejezéssel helyettesítik: „Hozhoojí nitsihakees”, ami azt jelenti: gondolkodj szépen.
Az öreg navajok rendületlenül tartják is ezt a szokást, ám a fiatalabbak életébe már begyűrűztek a modern társadalmi hatások. Betegség esetén például sokan közülük nem saját gyógyítóikat, hanem amerikai orvosokat, kórházakat keresnek fel. Ezeknek a fiataloknak a körében több a pszichés gondokkal küzdő ember és élettartamuk sem annyira hosszú, mint hagyományőrző társaiké.
Ha egy öreg indiánnak mégis fel kell keresnie egy modern kórházat, vele megy a közösség gyógyítója is, már csak azért is, mert tolmácsolnia kell. Ha például az orvos azt mondja a betegnek: „Magának nem sok van hátra, menthetetlen.”, a navajo gyógyító ezt nem fordítja le, hanem azt mondja: „Hozhoojí nitsihakees”. Bármi keseríti el a beteget, darabokra hullik annak negatív hatása ezektől a pozitív mondatoktól.
Hogy tervezzünk, ha nem beszélünk róla?
Kultúránkban joggal merül fel a kérdés, hogyan tervezzünk például egy végrendeletet vagy hogyan döntsünk a jövőnkről, ha nem beszélünk a rossz dolgokról. Nyilván tudnunk kell az állapotunkról, viszont bánhatnánk óvatosabban is a szavakkal, hiszen óriási károkat képesek okozni.
Lényeges különbség a navajok és a fogyasztói társadalomban élők szokásai között az odafigyelés. Az indiánok egy hatalmas nagycsaládban, egy összetartó közösségben élnek. Bárki megbetegszik, annak mindenki segít, amiben csak tud, nem kell attól félnie, hogy nem lesz tető a feje fölött, éhezni fog vagy kiszolgáltatott helyzetbe kerül akár ő maga akár családja. Míg nálunk egy betegtől nem ritkán elfordulnak a barátai, ha nincsenek közeli hozzátartozói, teljesen magára marad, elveszíti az állását vagy nem tud gondoskodni a gyermekéről.
Egy súlyos betegségben szenvedő, idős navajot kérdeztek a tervezés fontosságáról. Azt felelte, hogy, ha az ember nem beszél a rossz dolgokról, akkor nem idéz még több bajt a saját fejére. Rengeteg olyan ima van, amelyekben bízhatunk. A cél az, hogy annyi ideig éljünk, ameddig az lehetséges, s ne rövidítsük meg a létünket negatív dolgokkal.
Az egymás felé nyújtott, önzetlen segítő kézen, az odafigyelésen és a másik bíztatásán érdemes lenne elgondolkodni. Ha a környezetünk hisz bennünk, hisz a felépülésünkben, a sikerünkben, képesek vagyunk nagyon nehéz helyzetekből is kilábalni. Ezt támasztja alá egy Edisonról és édesanyjáról szóló történet is.
„Óriás leszel (…) Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!”
Egy nap, egy Thomas Alva Edison nevű kisfiú, az iskolából hazatérve egy levelet adott át édesanyjának. Az asszony szeméből könnyek csordultak ki, a levél olvasása közben. A kis Thomas megkérdezte, mit írtak az iskolában a levélbe. Az édesanyja hangosan felolvasta neki a levelet.
“Az ön fia egy zseni. Ez az iskola nem tudja már kielégíteni az ő tudásszomját, tanárainktól már szinte nincs, amit tanuljon. Ezentúl a fia tanítatását magára bízzuk.”
A kis Thomast édesanyja nap mint nap tanítgatta, dicsérte, fejlesztette. Hitt benne, hogy nagy dolgokat fog elérni. A fiúból világhírű feltaláló lett. 1093 szabadalom kapcsolódik a nevéhez. Csak néhány, a nevezetes találmányai közül: izzólámpa, távíró, fonográf.
Amikor Edison édesanyja elhunyt, a férfi anyja hagyatéka között megtalált egy elsárgult levelet. Az a levél volt, amelyet évekkel ezelőtt az iskola küldött. Ez állt benne: „Az ön fia mentális betegségben szenved, ezért többet nem jöhet az iskolánkba.”
Edison órákon át sírt, majd ezt írta a naplójába: „Thomas Alva Edison egy megzavarodott gyerek volt, aki egy hős édesanyának köszönhetően az évszázad zsenijévé vált.”
“Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.”
/Wass Albert/
Kövess