Az egyensúly törvénye

Az egyensúly törvénye

Az Univerzumban minden egyensúlyra törekszik. Van fény, melyet felvált a sötétség. Van nappal, melyet az éjszaka követ. Van kicsi és nagy, forró és hideg, kint és bent. Végletek ezek, melyek között ott van a középpont. Az egyensúly középpontja.

Csakúgy, mint a környezetünk, testünk is egyensúlyra törekszik. Persze meg kell, hogy tapasztaljuk a végleteket is, ahhoz, hogy tudjuk mi a középút. Ha elmegyünk bulizni és éjszakába nyúlóan mulatozunk, másnap fáradtak leszünk. Ilyenkor azzal kompenzálunk, hogy sokáig alszunk. Ha szeretünk jókat enni, nassolni, akkor muszáj mozognunk is időnként, különben jön az elhízás és a betegségek. Nincs ember – talán csak a megvilágosodott tanítók - akik ne lengenének ki hol egyik, hol másik oldal irányába. A lényeg, hogy hosszú távon arra van szükség az egyensúlyi állapot megtartásához, hogy tudatosan figyeljünk a kilengéseinkre és mindkét térfélen egyformán munkálkodjunk.

Megkaptuk a szabad akaratot, dönthetünk belátásunk szerint. A következményekkel azonban érdemes számolni. Ha önző vagy önpusztító módon viselkedünk, akkor az egyensúly megbomláshoz vezet. Csakis mi vagyunk felelősek a saját sorsunkért. Ha szeretetet adunk, akkor felemeljük magunkat és a környezetünket is, vagyis az energia, amit másoknak adtunk, visszatalál hozzánk. Azt teszel tehát amit akarsz, de minden akció reakcióval jár, menekülni ezek elől nem lehet, vagy csak ideig-óráig.

A középpont mindenkiben máshol van. Nincs két egyforma sors, csak hasonló. Mindenkit a saját fiziológiai és pszichés igényei határoznak meg, nem mások értékrendje. Az út, mely során felfedezzük önmagunk egyensúlyi pontját, nagyon rögös. Mindennek mindkét végletét meg kell élnünk ahhoz, hogy megismerjük saját működésünket. Ismerőseink, barátaink összes tanácsa nem ér annyit, mint a tapasztalás, hisz mások hite, mások tapasztalata nem a miénk.

Az egyensúlyhoz nem csak az adás tartozik, hanem az elfogadás is. Megfigyeltem, hogy nagyon sokan hajlamosak vagyunk önmagunk feláldozására. Anyukaként tudom, hogy a gyermekéért az ember mindenre képes. Lemond az álmairól, a falatot kiveszi a szájából. Ez szép és jó, de akkor hová tűnik az egyensúly?

Volt idő, mikor annyira vágytam az elismerésre és mások figyelmére, hogy mindenkinek meg akartam felelni, szívességeket tettem, állandóan adtam és adtam, gondoltam cserébe majd én is kapok. Rá kellett jöjjek, ez nem így működik.

Most biztos felmerül bennetek a kérdés: akkor hol itt a baj? Adott, ez a lényeg, hisz amint mi cselekszünk, azt kapjuk vissza. Igen ám, de nem mindegy, hogy önzetlenül, érdekektől mentesen teszünk valamit, vagy önző módon akarunk figyelmet kicsikarni. Még akkor is, ha ezt a másik fél nem veszi észre. Nézz magadba! Hányszor fordult elő, hogy valamilyen érdekhez kötötted a segítségedet? Sokszor, ugye? Nem vagy ezzel egyedül. A feltételekhez kötött adás olyan energiával rendelkezik, amely megakadályozza, hogy a vágyaink valóra váljanak. A lényeg, hogy, ha az arany középúton akarsz járni, akkor ezekre tudatosan figyelni kell, aztán egy idő után már teljesen ösztönössé válnak a reakcióid. Már nem az egód fog irányítani.

Mint az életben minden, a matéria is az egyensúlyra törekszik. Érvényes ez a gondolat a pénzre is. Mindaz, amid van, egyenes arányban van azzal, amit másoknak adtál. Minél többet adakozol önzetlenül, belső indíttatásból jótékony, hasznos célokra, annál több lehetőség talál meg a pénzszerzésre. Minél többet adsz a hatalom adta előnyeidből, annál több kapcsolatrendszerre, elismerésre teszel szert. Ha felhalmozol, ragaszkodsz a vagyonodhoz, az élet gondoskodik arról, hogy költekezned kelljen.