Ítélkezés nélkül - Nem ítélek, csak megállapítok

Ítélkezés nélkül - Nem ítélek, csak megállapítok

Az egyetemes szellem nem ítélkezik felettünk, az ítéletalkotás az ember találmánya. Gyakran idealizált normákhoz mérjük magunkat és másokat, kritizálunk, elítélünk. Ha az Univerzum nem ítélkezik, mi milyen alapon mondunk ítéletet?

Ha mindent látomásokhoz, képzelgésekhez mérünk, semmi sem fogja megütni a mértéket. Világunk nem tökéletes. A valódi világ valódi emberekkel van tele, akik olykor hibáznak, jó esetben tanulnak a hibáikból és fejlődnek. Ha mégsem, akkor megkapják a leckét újra.

Az ítélkezés gyökere, már egészen kicsi gyermekkorra vezethető vissza A szüleink, nagyszüleink, később tanáraink, barátaink kritikákat fogalmaznak meg velünk szemben, szemrehányásokat tesznek, mellyel befolyásolják az önmagunkról alkotott képet és embertársainkhoz való viszonyulásunkat is. Ezeknek a kritikáknak egy jó része a kritizáló személyiségéből, komplexusaiból fakad. Erre persze felnőttként már gyakran rájövünk, de gyermekként nehéz nem készpénznek venni egy-egy szót, mondatot.

Ifjú korunkra kialakul bennünk egy kép önmagunkról. Ebben az összképben vannak bőven ítéletek is. Az önmagunkról alkotott ítéleteket kivetítjük embertársainkra és úgy tűnik számunkra, hogy ők ítélnek meg minket, holott valójában csak saját elkeseredettségünket tükrözzük vissza. Az egyik kedves kineziológus tanárom mondta azt nagyon találóan: „Amikor másra mutatsz egy ujjaddal, három ujjaddal önmagadra mutatsz”.

Az ítéletnélküliség szellemi törvénye emlékeztet bennünket arra, hogy az erkölcsöt nem az Univerzum alkotta, hanem az emberek. A szellem soha nem ítélkezik senki fölött, csupán lehetőséget biztosít arra, hogy hibáinkból tanuljunk. Isten nem egy zord szülő, aki jutalmakat vagy büntetéseket osztogat.  

Megfigyeltem, hogy a magasan képzett, intelligens embereknek sokkal gyakrabban alacsony az önbecsülése, mint a kevésbé képzetteké. Egész életüket a megfelelési kényszer lengi át. Minél keményebb valaki magához, annál inkább olyan embereket vonz be az életébe, akik kritizálnak, mintegy önigazolást mutatva az önmagáról alkotott képről.

Az ítéletalkotás akadályozza az energiáink szabad áramlását. Állandó védekezésben állunk általa, ami rendkívül fárasztó. Ha elfogadjuk a korlátainkat, képesek leszünk azokat meghaladni. Mindenki jó valamiben, erre kell koncentrálni, nem arra, mit nem tudunk.

Amikor elvárások nélkül tekintünk magunkra, az hihetetlenül felszabadító érzés. Tulajdonságainkhoz nem kell semmilyen érzelmi töltetet kapcsolni. Ha felismerjük például, hogy egy helyzetben igazságtalanok, irigyek vagy szemtelenek voltunk, akkor ezt tudomásul vesszük, tudatosítjuk magunkban, hogy legközelebb nem reagálunk így. Ennyi. Nem kell ostorozni magunkat a felismerés után. Ha ez sikerül, akkor válunk érzelmileg semlegessé. Képesek leszünk a világot objektíven szemlélni és olyan dolgokat is észrevenni, amit eddig nem sikerült az érzelmi befolyásoltság miatt.

„Életed célja az, amit annak hiszel. Küldetésedet te szabod ki saját magadnak. Életed pedig az lesz, amivé teszed, és soha, senkinek nem lesz joga ítélkezni feletted.”

/Neale Donald Walsch/