
Az életünket ajándékba kaptuk azért, hogy tapasztaljunk, létezzünk, fejlődjünk, másokkal együtt és nem mások ellenében. Még minden megmenthető, csak időben kell felébredni! Hiszen az embernél nincs csodálatosabb.
Az életünket ajándékba kaptuk azért, hogy tapasztaljunk, létezzünk, fejlődjünk, másokkal együtt és nem mások ellenében. Még minden megmenthető, csak időben kell felébredni! Hiszen az embernél nincs csodálatosabb.
Sok ezer év óta hullámzik velünk,
sok ezer év óta hullámzik velem.
Vízcseppek vagyunk,
jelentéktelen, szürke kis parányok,
mind, mindannyian.
Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk.
Tenger az élet.
Sokszor történik olyan esemény az életünkben, amit sorscsapásként élünk meg. Aztán eltelik egy-két hét, egy-két hónap vagy év és rájövünk, amit borzasztó szerencsétlenségnek, kudarcnak éltünk meg, az valójában isteni szerencse volt. Mondhatnánk, hogy fantasztikus véletlen, de véletlenek nincsenek.
Sok ember a jelképes üzeneteket nem veszi észre. Isten nem egy felhőn ülő, fehér szakállú öregúr, aki egyszer majd személyesen segít. Isten valamennyi emberben, állatban, növényben benne van, segítő szándékát rajtuk keresztül érvényesíti. Minden élőlény üzenetet hordoz, csak figyelni kell a jeleket.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe.
Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét.
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek.
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.
Olyan világban élünk, ahol a dolgok állandóan változnak. Az évszakok jönnek-mennek, a folyók áradnak és apadnak, az infláció felszökken és csökken, az embereket alkalmazzák, majd kirúgják őket… Azt gondolhatnánk, hogy kezdjük kapisgálni: az élet alaptörvénye a változás! De ehelyett sajnos sokszor dühbe gurulunk.
Az vagy, amit gondolsz magadról. Önmagadról, a világról alkotott gondolataid teremtik meg a valóságodat. Nagyon vigyázz milyen gondolatmagokat küldesz ki az Univerzumba, mert hipp-hopp kicsíráznak és szárba szökkennek.
Bárki vagy is, aki megtalálod ezt az üzenetet, ha van annyid, hogy meg tudsz belőle élni, ne vesztegesd idődet a vagyongyűjtésre. Élj!
A mai napon, advent harmadik vasárnapján, a rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg, mely az öröm színe. Ezen a vasárnapon egy fehér, ragyogó angyal jön le a földre.
Meggyullad a második lila gyertya is. A második vasárnap a reményé. Egy angyal hírül adta Máriának és Józsefnek, hogy ők nevelhetik majd fel a Messiást.
A közösségben, a közös segítségnyújtásban erő lakik, hiszen a tagok ereje összeadódik. A közösségben élő emberek építik egymást. Az elszigetelődés nem visz előre, ám a közös gondolkodás szárnyakat ad és szeretetet szül. Az emberi szeretet az egyetlen dolog a világon, amiből minél többet osztogat szét az ember, annál több marad neki.
Biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel.
Irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új autóra. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az álomautót. Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Hazafelé indulva, a parkolóból nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.
Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni, repülni.
Mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk. Mit képzelünk el ilyenkor? Többnyire valami állandót, szilárdat, tartósat. Például egy kastélyt a tenger partján, kertet és csöndet körötte, egy nőt, gyermekeket, családot, esetleg pénzt vagy dicsőséget.
A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott.
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!
És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.
A hit hatalmas erő, általa képesek vagyunk felismerni az emberi szellem határtalanságát. A világmindenség nem csak arra korlátozódik, amit érzékszerveinkkel képesek vagyunk felfogni. A csoda létezik. Higgyünk bármiben, ha elég erősen tesszük, a hitünk teremtette csoda életre kel.
Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek elő, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.
A Húsvét asz újjászületés ünnepe. Jézus története halálról és feltámadásról tanulság arra, hogy mindenki képes újjászületni, csak szükség van a sérelmek és fájdalmak megbocsátására és elengedésére.
Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az Istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben.
Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
December elejétől folyamatosan díszítik a norvégok a házaikat és az utcákat. December 24-én ellátogatnak a temetőkbe is elhunyt szeretteikhez és a sírokra égő gyertyákat helyeznek. December 24-én az ünnepi vacsora után körbetáncolja a család a karácsonyfát. Az ünnepi menü fogásai: báránysült, párolt zöldségek, répapüré, zabkása, karácsonyi sör. A norvégok fája alá nem a Télapó vagy a Jézuska, hanem a gnóm lények, misztikus manók, trollok helyezik az ajándékokat.
Törj ki a burokból, magzat-emberi tudat! Ne azt kérdezd, van-e élet a születés után, s azt se kérdezd, van-e élet a halál után! Fürkészőn vizsgáld napjaidat: vajon számodra van-e élet a halál előtt? Teljes életet élsz-e? Az élet eredete élet, a szeretet eredete szeretet.
Kész vagyok elengedni minden olyan gondolatot és viselkedésformát, ami a betegség és fájdalom illúzióját kelti életre.
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.
Szivárványsugarak táncolnak a Fényben,
igéző varázsuk szemeidben nézem.
Bár még megszokásból feléd nyújtom kezem,
de már az ölelést, szívemmel ölelem.
A félelem az alapja nagyjából mindenfajta konfliktusnak az életünkben. Legbelsőbb félelmünk kitárni a valódi egyéniségünket, gondolatainkat és érzéseinket, mert akkor sebezhetők leszünk.
Gyémántfényt tör széjjel a mennyek prizmája,
színek kavalkádját szórja a világra.
Menyasszonyt öltöztet szűzi hófehérbe,
üdvözli a halált, bársonyfeketébe’.
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Azt látjuk magunk körül, hogy csak az képes igazán boldogulni az életben, akinek pénze és hatalma van. Mindenki gyűjtöget vagy épp harácsol, akinek sok van, két kézzel szórja, de még több kell. Egy csomó olyan dolog vesz bennünket körül, amire semmi szükségünk sincsen. Valamikor épp jó vételnek tűnt, de később nem használtuk.
Az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is.
Ősszel, amikor egy lámpás fénye elég ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat – valójában az emberi sors, az emberi helyzet misztériumát éljük át. A természet elalszik – s mi fölébredünk. Látszatra leszűkül életünk; bezárkózunk. De ez a kiterjedés nélküli hely – ahol szobánk áll, és lámpásunk világít – a „kör középpontja”.
Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán.
A lány elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni.
Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát,
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
A világ szép és különös. Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.
Ne próbálj másokat megváltoztatni! Változtass saját magadon és a világ változik veled.
Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Ó kancsók kincse! drága kincs!
Kincsek kancsója! Csókedény!
Hozzád hasonló semmi sincs,
szent vággyal nézlek téged én!
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel.
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!
Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra!
Egy kiváló német neurológus és idegsebész a háború elől menekült Angliába. Egy London melletti város Gerincsérült Osztályának vezetője lett. A gyógyítást ő is úgy tanulta, mint sokmillió medikus társa, ám volt egyvalami, amivel többet adott a betegeinek. Hitt bennük. A hitnek pedig óriási ereje van.
Mezei Mária egy nagyon zárkózott színésznő volt. Legjobban olvasgatni szeretett az otthonában. A szerelmet azonban nagyon mélyen élte meg, Márai, a világot jelentette neki, ő volt az az ember, akivel le tudta volna élni az életét. Márai Sándor Sirály című műve ennek a különös szerelemnek a történetéről szól.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
A nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el.
Néha azt érezzük, egyedül vagyunk. Egyedül a gondjainkkal, a bánatunkkal, a tanácstalanságunkkal. Úgy gondoljuk senkit sem érdekel mit érzünk, mire vágyunk. Pedig soha nem vagyunk egyedül. Odaföntről segítik botladozó lépteinket.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
A fejlődés akkor a legfájdalmasabb, mikor ellenállunk neki. A változás lehetősége mindenkiben ott rejlik.
Volt egyszer réges-régen egy Sziget, ahol az emberi érzések és tulajdonságok éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, a Gazdagság és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a Sziget elsüllyed, ezért nekik el kell hajózniuk a Világba. Valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a Szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Egyszer régen, egy lány arról panaszkodott az apjának, hogy milyen nyomorúságos az élete. Amint megold egy problémát, azonnal jön egy másik. Nem bírja már a sok küzdelmet, nem tudja mitévő legyen.
A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást, és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok.
Életünk egészének az alapja az önszeretet. Ha önmagadat nem szereted, nem becsülöd, akkor miért várod, hogy jó dolgok történjenek veled? Ha képtelen vagy elhinni, hogy az Univerzum csodája vagy, egyszeri és megismételhetetlen érték, aki nélkül szegényebb lenne a világ, akkor miért várod a környezetedtől, hogy elfogadjon és dicsérjen?
Kövess