Ámulatba ejtő tehetségek – Csodagyerekek

Ámulatba ejtő tehetségek – Csodagyerekek

Minden gyermek egy csoda. Időről időre vannak közöttük olyanok, akik valamilyen képességüknek köszönhetően kiemelkednek a többiek közül. Ezek a gyerekek életkorukat meghaladó ismeretekkel bírnak, ámulatba ejtve ezzel a környezetüket és a világot.

A csodagyerekek kivétel nélkül olyan tudással rendelkeznek, melyre az emberek nagy része egész életében csak vágyik. Meggyőződésem, hogy a fantasztikus ismeretnek köze van az előző életekhez. A gyermekek egészen sokáig, 6-7 éves korig képesek visszaemlékezni arra, hogy kik voltak ők egy másik életben, felidéznek rokoni kapcsolatokat, nyelvi tudást és különös képességeket.

Mozart, a legismertebb csodagyerek, háromévesen, első hallás után tökéletesen eljátszotta csembalón azt a darabot, melyet a nővérétől hallott, akinek a mű megtanulása hetekbe tellett. Négyéves korában kimagaslóan zongorázott és hegedült, nyolcévesen szimfóniát írt, kilencévesen megírta első operáját, mely viharos sikert aratott.

Picasso, az utánozhatatlan stílusú spanyol festő hamarabb rajzolt, mint ahogyan megtanult beszélni. Egyik első képét, a Picadort nyolcévesen festette, ekkor még semmit sem tanult a festészetről. Marrie Currie, a lengyel származású fizikus és kémikus négyévesen egyedül megtanult oroszul és franciául olvasni, később a kutatásban találta meg önmagát, fizikai Nobel-díjat is kapott. A matematikus Neumann János hatévesen görögül beszélt, oldalakat jegyzett meg a telefonkönyvből és fejben osztott nyolcjegyű számokat.

Ahhoz, hogy egy gyermek csodálatos képességei megnyilvánulhassanak, szükség van arra, hogy megfelelően fogékony környezetbe szülessen, a szülei felismerjék a képességeit és támogassák, valamint a társadalom is segítse őt a kibontakozásban. A kimagasló tudás óriási frusztrációval járhat, a tehetséget tudni kell kezelni lelki szinten is. Egy ilyen gyermekre először szkeptikusan néznek, sok az irigye, majd pedig olyan elvárásokat támasztanak felé, mely lelkileg teljesen összeroppanthatja. Tulajdonképpen nem tudja a gyermeki mivoltát megélni, mini felnőttként kezelik. Kortársai közül nem talál barátokat, magányossá válik, állandó teljesítménykényszer hajtja. A környezete számára sokszor fontosabbá válik a csoda jelensége, mint maga a gyerek. Nem véletlen, hogy a csodagyerekek többségének egyáltalán nem volt könnyű élete.

Összegyűjtött tudás

Henry Ford, az autó feltalálója 12 éves korára, szabadideje túlnyomó részét a saját maga által felszerelt gépműhelyében töltötte. 15 éves korában itt készítette el első gőzgépét. Ő így fogalmazott a csodagyerekségről: „Amit néhányan különleges adottságnak vagy tehetségnek tartanak, az nézetem szerint hosszú, számos élet során összegyűjtött tapasztalat eredménye.”

Nincs kezdet és vég, a tudat, a szellem öröklétű. Valamennyiünkben megtalálható a kozmikus teljesség, az összes transzdimenzionális képesség csírája, csak a civilizáció okozta hatások és elvárások rájuk rakódva, mélyen elfojtják ezeket. Minden egyéniség más és más elmúlt életek sorozatával és azok sajátos tapasztalataival bír, s az asztráltestben az egyéni lét elemei nyilvánulnak meg. A kollektív tudattalan tartalmazza a minden emberre vonatkozó alapmintákat, amelyek az emberiség átfogó létezése során felhalmozódtak, és iránymutatóként elraktározódtak.

Az egyén belső lelki esszenciája, az ő lelki ismereti tárháza, tartalmazza az adott lélek eddigi léte során felhalmozott egyéni tapasztalatait, a csak rá jellemző egyéni irányultságot. E kettő összességéből, az adott élet körülményeit figyelembe véve kerekedik ki a különleges tehetség.

A tehetség egy kincs, ám nagyon nagy felelősséggel jár. Felelősséggel, leginkább a család részéről. Legfontosabb, hogy a támogatáson kívül a kimagasló képességű gyermekeket nagyon szeressék a szüleik és játszva segítsék a kibontakozásban, biztosítva ezzel a gyermekkort, mely legalább akkora kincs, mint maga a tudás. Minden gyermek maga a csoda.