Az örökké váró kőasszony

Az örökké váró kőasszony

Budapest XIV. kerületében, a Thököly út 61. szám alatt áll egy ház. Az egyik erkélyen egy kőszobor áll, egy asszony szobra, aki a messzi távolba néz, révedező tekintettel. Különleges hangulata van ennek a több mint 100 éves háznak. Körüllengi a titok, a vágyakozás, az időtlenség misztériuma.

Sok-sok évtizeddel ezelőtt, a Thököly úti házban élt egy szerelmes asszony, akitől férjét elszakította az első világháború. A férfi a fronton harcolt, a feleség minden nap várta őt haza. Esténként kiállt az erkélyre, meredten nézett a távolba, mintha azt remélné, az utcán egyszer csak megpillanthatja rég nem látott kedvesét.

Hosszú idő telt el várakozással, míg egy nap a szerető feleség nagyon rossz hírt kapott. A férje elesett a fronton. Az asszony képtelen volt ezt felfogni és elhinni, úgy érezte, hogy a férje él. Továbbra is minden este kiment az erkélyre és várta haza szerelmét.

Az első világháború idején tomboló spanyolnátha járvány elérte Európát, Magyarországot is. A fiatal feleség megbetegedett. Betegen is minden nap az erkélyen állt, így érte a halál is. Az erkély korlátjára támaszkodva sétált át az öröklét kapuján. Sajnos nem érhette meg a bizonyosságot eltökélt hitéről, mely szerint a férje él. Pedig jók voltak szívének sugallatai, a katona férj hazatért a háborúból, de feleségét már csak a temetőben látogathatta meg.

A megözvegyült tiszt szívének egy darabja örökre összetört. Miután a szomszédok elmesélték neki, hogy felesége napról napra az erkélyen állva várta őt haza, emléket állított hűséges feleségének. Asszonyának képmását szoborba öntette, a várakozó kőasszony azóta is az erkélyen álldogál. Az idők végezetéig áll ott, mindaddig, míg el nem porlad és hirdeti az örök hűséget és szerelmet. A katona férj az erkély ajtaját befalaztatta, hogy senki ne tudjon kilépni a szoborhoz, hagy várjon zavartalanul, áhítattal.

Csodálatos történet ez, már csak azért is, mert tanúbizonyságot tesz az emberek szeretet, törődés és a jó iránti igényéről. A lakók között generációról generációra terjed a kőkedves legendája. A valóság ennél sokkal szimplább, a szobrot egy építész tervezte az erkélyre.

Ybl Lajos és a kitekintő asszony

A Thököly úti házat Ybl Lajos, Ybl Miklós híres építész unokaöccse tervezte, egy varrógépkereskedő megbízásából. A tervező az ötletet a franciaországi Bourges városában látott egyik műemlék épületről mintázta. A francia palota bejáratának két oldalán egy-egy kőből faragott szobor állt. Annyira megkapó volt a bejáratra tekintő női és férfi alak látványa, hogy Ybl Lajos az általa tervezett ház egyik erkélyére megálmodta a női alak szobrát.

Hiába tudják a ház lakói közül sokan a szobor eredetének valós történetét, mégis inkább a legendában szeretnének hinni. Gyerekeiknek, barátaiknak, a járókelőknek is szívesebben beszélnek a kitartó asszonyról, aki minden nap várta a háborúban harcoló férjét.

Miért van szükségünk legendákra?

A mesék, a legendák ősidők óta végigkísérik az emberek életét. A legendák mesélése múlatja az időt, családokat, embercsoportokat hoz össze, fejleszti a kommunikációt, a képzelőerőt, pozitív érzésekkel tölt el, kitölti a rohanó élet okozta lelki ürességet. Az emberek minden ki nem mondott érzése, gondolata benne rejlik a legendákban.

Gépies, felgyorsult, praktikus világunkban az ember szíve annyira vágyik egy kis selymességre, örömre, mint a galamb a búzára. A mese, a legenda maga a csoda, az élet. Tükör egy szebb és érzelmileg gazdagabb világra.