A sorsmisszió számokról részletesebben – 7,8,9

A sorsmisszió számokról részletesebben – 7,8,9

Korábbi írásaimban már elemeztem a különféle sorsmisszió számok jelentését. Fontosnak tartom azonban leírni, hogy nem csak az egy számjeggyé egyszerűsített szám jelentése lényeges. Az a kétjegyű szám, amelyből a sorsszámunkat megkaptuk, szintén elemi információkkal bír.

A finom különbségek kiderítéséhez nem mindegy, hogy valaki 17/8-as, 26/8-as, 35/8-as vagy 44/8-as.  A nyolcasokra jellemző általános információk mind a négy nyolcasra vonatkoznak, plusz felvilágosítást ad azonban a személyiségről, ha a kétjegyű számjegyek jellemzőit is megvizsgáljuk.

Például, ha 1972. 05. 20-án születtél:

1+9+7+2+0+5+2+0= 26

2+6 = 8                        26/8-as vagy.

 

16/7

A képletben az egyes, hatos és hetes szám energiái is benne vannak. Kitartó, küzdő és kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkező emberek. Roppant fontos számukra a szolgálat iránti elhivatottság. A szolgálat alatt az emberek segítése értendő. Gazdag képzelőerejük van, maximalisták, ám önbizalomhiányban szenvednek. Nagy problémát jelenthet számukra, hogy megbízzanak az intuícióikban, pedig tudatosítaniuk kellene magukban, hogy kiválóak a megérzéseik. Párkapcsolataik nem könnyűek, a 16/7-es emberekben állandóan dúl a 6-os hozta biztonságra törekvés, a 7-es adta függetlenségi vágyakkal. Meg kell tanulniuk elfogadni a pillanatot olyannak, amilyen és felismerni benne az értékeket.

25/7

Kreatív emberek és kevésbé zártak, mint a 16/7-esek. Ezt a nyitottabb szemléletet az 5-ös szám energiája hozza az életükbe. Az 5-ös szám lehetővé teszi számukra, hogy elmélyüljenek az őket érdeklő témákban, jó elemzők és gyorsan tanulnak. Szeretnek elvonulni, függetlenségre törekszenek, de a kettes a teljes magánytól visszafogja őket, mert segítőkészséggel és mások iránti érdeklődéssel ajándékozza meg őket. Érdeklik őket az okkult tudományok, jó az emberismeretük. Érzelmileg zárkózottak, nem szívesen beszélnek a vágyaikról és gondolataikról senkinek. Fontos számukra a biztonságos otthoni légkör, ám a párkapcsolataikban is nehezen nyílnak meg.

34/7 és 43/7

A 3-as, 4-es és 7-es számok energiái érvényesülnek. A 34/7-eseknél a 3-as hatása erősebb, ezek az emberek nyitottabbak, kommunikatívabbak. A 43/7-eseknél a 4-es energiája az erősebb, ők zárkózottabbak, merevebbek, a munkába temetkeznek. Mindkét képlet tulajdonosaira jellemző, hogy önbizalomhiánytól szenvednek. El kell önmagukat fogadniuk, nem kell folyton a tökéletességre törekedni. Vonzódnak a spirituális tanokhoz, jók a megérzéseik, minden képességük megvan ahhoz, hogy szellemi vezetők legyenek. Ehhez azonban erősíteniük kell az önmagukba vetett hitet. Fontos számukra az otthon és a család jelenléte, de erős spirituális beállítottságuk miatt gyakran van igényük a magányra, az elvonulásra, amit a párkapcsolataik nem viselnek könnyen.

17/8

Ebben a képletben az 1-es, 7-es és 8-as számok energiái a hangsúlyosak. Az 1-es vezetői képességeket és kitartást kölcsönöz a 17/8-asoknak, a 8-as energiát és karrier lehetőséget hoz, ám a 7-es csempész ebbe némi bizonytalanságot. A kiváló pénzteremtő képességekkel rendelkező 17/8-asoknak nincs elegendő önbizalmuk, emiatt gyakran nem tudják megvalósítani az álmaikat. Ezek az emberek intelligensek, robbanékony természetűek, és szeretnek mindennek a mélyére hatolni. Nagyon gyakran marcangolják magukat, pedig el kellene fogadniuk elsősorban önmagukat, másodsorban a világot. Ha padlóra kerülnek, mindig felállnak, olyanok, mint a főnixmadár.

26/8

A 26/8-asok érzelmes, érzékeny emberek. Képesek a feléjük érkező kritikákon nagyon megsértődni. Halk, szelíd emberek benyomását keltik, ám belül gyakran forrongnak. Próbálnak megfelelni a külvilág számára, az érzéseiket nem, vagy nagyon nehezen fejezik ki. Keményen dolgoznak azért, hogy kiemelkedjenek a tömegből. A 8-as szám révén szeretnének pozíciót elérni, nagy karriert építeni. A hosszú távú kapcsolataikban többször merülnek fel problémák. Az érzéseiket nehezen mutatják ki, gyakran a párjukkal is rivalizálnak. A kapcsolatuk elején a társukat felruházzak számtalan olyan tulajdonsággal, amiről később kiderül, hogy nincs, emiatt gyakran csalódnak. Nagyon fontos, hogy a másikat a teljes valóságában lássák, és olyannak is fogadják el. Egyensúlyt kell teremteniük a munka és az emberi kapcsolatok között.

35/8

Ezek az emberek zseniális szellemi képességekkel rendelkeznek, teli vannak erővel és társasági emberek. Általában szép külsővel, jó kisugárzással vannak megáldva, bár érezhető rajtuk a belső energiák feszülése. Gyakran robbannak. Kiváló számukra a sportolás, főként a dinamikus mozgások. Gyors észjárásúak, találékonyak, erős ambíciókkal rendelkeznek. Párjukkal néha hatalmi harcokba bonyolódnak, szeretnek dominálni. Kiváló feltalálók, tudósok, írók válhatnak belőlük, fontos azonban, hogy megszerzett vagyonukat és pozíciójukat embertársaik életének javítására, humanitárius célokra is használják.

44/8

Ebben a képletben nagyon erős a 4-es szám energiája, ami visszafogja a 8-as erejét. Hiába vannak ezek az emberek kiváló szellemi képességekkel és jó lehetőségekkel megáldva, nem mernek ezekkel élni, mert nagyfokú önbizalomhiányban szenvednek. Zárkózottak, maximalisták, érzéseikről nem beszélnek, munkába temetkeznek. Nem szeretik a nagy társaságot, vágynak az elvonulásra. Fontos számukra a család, de harmonikus életet csak akkor élhetnek, ha önmagukba néznek, megbeszélik a szüleikkel és a párjukkal a problémáikat. Fontos döntések előtt mindent túlanalizálnak, bizonytalankodnak, olykor ezért el is szalasztják a jó lehetőségeket. Tudniuk kell, hogy kockázat nélkül nincs siker és fejlődés.

18/9

Társaságkedvelő és beszédes egyének, ám belül bizonytalanok. Az 1-es számnak köszönhetően jó szellemi képességekkel rendelkeznek, a 9-es miatt pedig, segítőkészek, empatikusak, ám a 9-es szám önbizalomhiányt és határozatlanságot is hoz. A 8-as energikussá teszi őket, ám a 8-as határozottsága küzd a 9-es végletességével a személyiségen belül. Életük nem a családalapítás köré összpontosul, mégis vágynak a párkapcsolatra és családra, de ez csak olyan emberrel működik, aki képes őket feltétel nélkül elfogadni, ezáltal egy 18/9-es is képes magát megszeretni és elfogadni.

27/9

A kettes szám kedvességet kölcsönöz a 27/9-eseknek, ám a 7-es és 9-es számok energiái miatt ezek az emberek bizonytalanok, gátlásosak és maximalisták. Sajnos mindaddig, amíg fel nem ismerik saját értékeiket, hajlamosak sokkal inkább megbízni egy munkaadóban, egy szellemi vezetőben, egy tanácsadóban, mint önmagukban és a jó intuícióikban. A 27/9-esek számára fontos a párkapcsolat, ebben tudnak a legtöbbet fejlődni, megismerni önmagukat és önbizalomra szert tenni. Nem anyagiasak, szeretnek visszavonulni, elmélkedni vagy a hobbijuknak élni. Amolyan meg nem értett zsenik, kiváló szellemi képességekkel rendelkeznek.

36/9

A 9-es sorsmisszió számú emberek közül a 36/9-esek a legcsaládcentrikusabbak, a képletükben lévő 6-os szám miatt. Kedvesek, barátságosak, érzékenyek, népszerűek egy baráti társaságban vagy egyéb közösségekben. Konfliktuskerülők, szeretnek elvonulni és mindent kielemezni, nehéz természetűek, ám nagyon is szerethetők. Egész életükben azt kutatják kik ők valójában, és miért születtek erre a világra. A 9-es szám miatt rendelkeznek némi önbizalomhiánnyal. Mindent jól akarnak csinálni, legyen az főzés, munka, gyereknevelés, szex. Rá kell ébredniük, hogy ne másoknak akarjanak megfelelni, csakis önmaguknak. Vonzódnak a spirituális tanokhoz, hihetetlen mélységű felimeréseik és belülről fakadó bölcsességeik vannak. Ők azok az emberek, akik az életükkel taníthatnak másokat, ha felismerik a szolgálatban rejlő szépséget.

45/9

A 4-es és 9-es számok érzékenységet, maximalizmust, az érzelmek elfojtását, kishitűséget és elvonulás iránti vágyat hoznak a képletbe. Evvel áll szemben az 5-ös szám energikussága, szabadságvágya. Gyakran zsörtölődnek és kritikusak másokkal és magukkal szemben is. Nagyon fontos, hogy a mindennapjaik vagy az utazásaik során ne csak a felszínes dolgokkal foglalkozzanak, minden embertársuknak, minden országnak az értékeit fedezzék fel és a számukra fontos dolgokat ezekből, tegyék magukévá. Az ő életükben is fontos a szolgálat, csak úgy, mint a 36/9-esek esetében. Ehhez azonban fel kell ismerniük, és el kell fogadniuk, hogy a szabadság nem a zabolátlan jövés-menést és lázadást, hanem a belső szabadságot, az elme szabadságát jelenti.